A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi test és szellem mechanikus szerkezet, melynek működését a szükséges és meghatározott biokémiai és lelki folyamatok egészséges egyensúlya garantálja a qi-energiák áramlásán keresztül. Ha a harmonikus működésben zavar keletkezik, az egyensúly felborul és betegség jelentkezik testi és lelki szinten egyaránt. Az egészséget ezért úgy lehet megőrizni, hogy mindazt, amire a testnek és szellemnek szüksége van, megfelelő mennyiségben biztosítjuk számára. A fizikai és lelki igények nem elválaszthatóak, a kettő együttes harmonizálása vezet csak tartós eredményre, és ad hosszú életet.

A hagyományos kínai orvoslás és filozófia a korrelatív gondolkodáson alapul. Megfigyelések szerint az emberi testben ugyanazon mechanizmusok és folyamatok hatnak, mint a természetben. A mechanizmusok irányai és minőségei ellentétes pólusok kombinációi: mozgás-nyugalom, könnyű-nehéz, feszes-ernyedt stb. ? ezt jelöli a yin-yang terminus.

A mechanizmusok elemi alanyai, maguk a mechanizmusok elszenvedői az öt elem: a fém, fa, víz, tűz, föld, melyek önmagukban is meghatározott tulajdonságokkal bírnak. Az emberi szervezetet is ezek az elemek, illetve ezek kombinációi alkotják ? s bár egyes szervet valamelyik jellemzőbben dominál, azonban a szervezetben mindegyik mindenhol jelen van valamilyen mértékben. Ezek egészséges egymáshoz való viszonyulását a yin-yangmechanizmusok tartják fenn.

Számos érzelmi folyamat szintén biokémiai alapokon nyugszik: befolyásolható ? kiváltható, megszüntethető biokémiai anyagokkal; és a biokémiai folyamatok befolyásolhatók, kiválthatók és megszüntethetők lelki gyakorlatokkal. A kínai orvoslásban minden szervhez adott érzelem és érzék stb. van társítva, s úgy tartják, hogy a lélek és a szervek egészsége akkor áll fenn, ha egy érzelem/érzert (mint harag, düh, irigység, rosszindulat, félelem stb.) vagy érzékszervi élvezet, inger sem túl tartós vagy erős, mert így az károsítja a szerv, szervezet egészséges működését.

Az egészség megőrzése során törekedni kell a mérsékelt, higgadt érzelmi életre, az öt elem pótlása, azaz a tápanyagok fenntartása szempontjából megfelelő mennyiségű, minőségű és kombinációjú étel bevitelére, a yin-yangmechanizmusok működésének elősegítéséhez pedig megfelelő mennyiségű és arányú ellentétes mechanizmusok gyakorlásáról kell gondoskodni, így a mozgás-pihenés, feszülés-ernyedés; állás-ülés stb. egyensúlyának fenntartásáról. A lényeg a szervezetnek és az elmének a változatosságra, sokszínűségre való folyamatos emlékeztetése, hogy ezáltal állandó működésre, cselekvésre, életre legyen késztetve, hogy a biológia által meghatározott folyamatok ? mind fizikai, mind lelki szinten ? természetes módon kifejezésre kerülhessenek, a szervezetben és a lélekben egyaránt megszűnjenek a pangások, fertőződések, elhaló mechanizmusok stb.

Ügyelni kell, hogy semmiből ne legyen túl kevés vagy túl sok, mert az a szervezetet igénybe veszi. A keletkezett probléma megoldásához valahonnan energiát, forrást kell elvonnia, ami gyengébb működéshez vezet.

Minden szervezet egyedi, ezért a fent említett alapelvek szerint ? némi további tanulmányokat követően ? a mértéket és arányokat egyénileg kell beállítani. Az élőlények szoros kapcsolatban állnak a környezettel, egy időjárás-változás vagy lakhelyváltoztatás, utazás stb. során mindenkinek alkalmazkodnia kell az új viszonyokhoz. Ez úgy valósítható meg, ha nem kötnek bizonyos szokások, az egyén elég rugalmas az életmódbeli változtatáshoz, érzékeny a külső és belső változásokra, s észreveszi, hogy a szervezetben milyen új igények jelentkeztek, s melyek azok, amik nem szorulnak további táplálásra. A szervezet általában jelez minden belső folyamatról, kis odafigyeléssel ezek a jelek könnyen értelmezhetőek.

Javasolt továbbá a folyamatos tájékozódás a témával kapcsolatos szaklapokban vagy internetes oldalakon, és a mechanizmus részleteinek, azaz elsősorban a működési elvnek a megismerése.

Azonban ha a szervezet egyensúlya felbomlott, és betegség jelentkezett, az orvos felkeresése kötelező, nem szabad egyedül öngyógyítással kísérletezni. A beteg több okból kifolyólag sem láthatja tisztán, milyen út vezethet ki a betegségből, és sokszor csak súlyosbítja állapotát. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem kell aktívan részt vennie a gyógyulás előmozdításában.

Az orvos tanácsai és saját fizikai érzete alapján támogatnia kell életvitelével a gyógyulás folyamatait.

Ugrás a lap tetejére ^